Adatkezelési tájékoztató
a Harvey’s Zrt. álláshirdetéseire jelentkezők részére
A Harvey’s Consultancy Services Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint adatkezelő (a továbbiakban: Adatkezelő vagy Harvey’s Zrt.) egy vagy több álláshirdetését megpályázó, az Adatkezelővel munkaviszonyt létesíteni szándékozó természetes személyek (a továbbiakban: Pályázó vagy érintett Pályázó) személyes adatainak kezeléséről az alábbi adatkezelési tájékoztatást adja.
Amikor a Pályázó egy vagy több, az Adatkezelő által kiírt pozíció megpályázása céljából felveszi kapcsolatot a Harvey’s Zrt.-vel, mint adatkezelővel, illetve megbízottjával, annak folyamata során egyes személyes adatait szükségszerűen átadja az Adatkezelő, illetve a megbízottja részére. A Harvey’s Zrt. általi adatkezelés a munkaviszony létesítése előtt kizárólag a Pályázók által átadott személyes adataik kapcsán történik az alábbiakban részletesen leírtak szerint.
Az Adatkezelő feladata meghatározni az általa kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés jogalapját, célját, az adatkezelés módját, eszközeit, valamint biztosítani az adatvédelem alkotmányos elveinek, az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, és megakadályozni a személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, az adatok megváltoztatását és jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát, felhasználását, valamint biztosítani a törlés, a sérülés, a megsemmisülés elleni védelmet.
Abban az esetben, ha a Harvey’s Zrt.-vel munkaviszony létesítésére kerül sor, a munkaszerződés előkészítésére vonatkozó, majd a munkaviszony létrejöttét követő személyes munkavállalói adatkezelésekről a Harvey’s Zrt. munkavállalói részére szóló adatkezelési tájékoztatóban olvasható részletes tájékoztatás.
I. Adatkezelő meghatározása, az érintett és a személyes adat fogalma
Az Adatkezelő az a jogi személy, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan, vagy másokkal együtt meghatározza. Jelen esetben az adatkezelő a munkaerő toborzási tevékenységet folytató:
Harvey’s Consultancy Services Hungary Zrt.
Székhelye: 1037 Budapest, Montevideó utca 16/A
Postacím: 1037 Budapest, Montevideó utca 16/A
Honlapjának címe: https://www.harveys.hu
E-mail cím: office@harveys.hu
A jelen Adatkezelési tájékoztató szempontjából személyes adat az azonosított vagy azonosítható természetes személyre (az érintett) vonatkozó bármely információ. Azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító alapján azonosítható (például: név, szám, azonosító, helymeghatározó adat, online azonosító, vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy, vagy több meghatározható tényező).
A jelen Adatkezelési tájékoztató a munkaerő toborzási tevékenységgel kapcsolatban a Pályázók által megadott vagy szükségszerűen az Adatkezelő tudomására jutott személyes adatok kezelésére vonatkozik. (Az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak a nem természetes személyekre vonatkozó adatok tekintetében nem alkalmazhatóak.)
II. Az Adatkezelési tájékoztató tárgya, az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok
Az Adatkezelési tájékoztató az Adatkezelő munkaerő toborzási tevékenységével összefüggő adatkezeléseire vonatkozik (önéletrajz és egyéb jelentkezői személyes adatok megküldése az Adatkezelő vagy megbízottja részére, a pályázatok fogadása, értékelése, HR adatbázis építés).
A megváltozott munkaképességű Pályázók személyes adatainak kezelésére azonos előírások vonatkoznak, mint a többi Pályázóra, azonban esetükben bővebb lehet a kezelt személyes adatok köre mivel az egyes speciális, a megváltozott munkaképességre vonatkozó egészségügyi személyes adatok kezelése is történhet.
Az Adatkezelési tájékoztató szerinti adatkezelésekre vonatkozó főbb jogszabályok:
- az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: GDPR rendelet)
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.)
- a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
- a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről (a továbbiakban: Ajánlás) figyelembevételre került a jelen Adatvédelmi tájékoztatóban.
Amennyiben a kiválasztási eljárás során Adatkezelő kéri az erkölcsi bizonyítvány bemutatását, az interjú lefolytatása, illetve az adatbekérés előtt részletes írásos tájékoztatást ad a Pályázó részére az azzal kapcsolatos adatkezelésről, amivel az Mt. 11. § (3)-(5) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek kell eleget tennie.
III. Adatkezelés jogalapja
A Pályázók esetében adatkezelések alapvetően az érintett Pályázó által az Adatkezelő vagy megbízottja részére önként átadott személyes adataiknak az Adatkezelő vagy megbízottja általi kezeléséhez történő, a Pályázó általi önkéntes hozzájárulásán alapul a GDPR rendelet 6. cikk (1) bekezdése a.) pontjának megfelelően.
Egyes különleges személyes adatok (például a megváltozott munkaképességgel összefüggő egészségügyi adatok) kezelése esetén az adatkezelés jogalapja a munkaviszony létrejöttét megelőzően szintén az érintett Pályázó kifejezett önkéntes hozzájárulása a GDPR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontjának és 9. cikk (2) bekezdés a) pontjának megfelelően. A Pályázó jogosult arra, hogy – a hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén – az adatkezelésre adott hozzájárulását bármikor visszavonja, ebben az esetben a megadott személyes adatait haladéktalanul törlésre kerülnek az Adatkezelő által. (Törlés kérése esetén az Adatkezelő nem fogja tudni az érintett Pályázó szakmai alkalmasságát megítélni, ennélfogva nem tudja majd kiválasztani sem, így munkaszerződést sem fog tudni kötni vele.)
Az Adatkezelő a kiválasztási eljárás során a Pályázókat a készségek és kompetenciák felmérése érdekében tesztek kitöltésére kérheti fel, illetve személyiség elemzési tesztet is végezhet. A tesztek kitöltése és az ezekkel összefüggő adatkezelés is – a GDPR rendelet 6. cikk (1) bekezdése a.) pontjának megfelelően – csak és kizárólag az érintett Pályázóknak az önként kitöltött tesztekben önként átadott személyes adatainak az Adatkezelő vagy megbízottja általi kezeléséhez történő hozzájárulásán alapul.
A készség-, kompetencia- és a személyiségtesztek eredményei alapján profilalkotás történhet, amelynek során a személyes adatokat az érintett Pályázóhoz fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használhatja az Adatkezelő. Adatkezelő minden esetben tájékoztatást ad a Pályázók részére arra vonatkozóan, hogy azok adatait felhasználja-e profilalkotáshoz. Továbbá a Pályázók bármikor visszajelzést kérhetnek, hogy történik-e profilozás rájuk vonatkozóan, és ha igen, lehetőségük van megtagadni a hozzájárulást.
A felmérések a kiválasztási folyamat során a munkakörre a leginkább megfelelő Pályázó kiválasztását segítik elő.
A hozzájárulás önkéntességét az Adatkezelő akképpen biztosítja, hogy az érintettek valódi, befolyástól mentes döntési joggal rendelkezzenek a hozzájárulás megadását és visszavonását illetően. A hozzájárulás megtagadása az érintett Pályázókra nézve hátrányos következményekkel nem jár.
Az adatkezelések további részleteit, az adatkezelési jogalapokat az egyes adatkezelési célok szerint a XII. pont tartalmazza.
IV. Adatkezelési célok
A kiírt pozíciókra Pályázók esetében az adatkezelés céljai az érintett Pályázónak az Adatkezelővel történő munkaviszony létesítésére irányuló kiválasztásához szükséges belső humánpolitikai eljárás Adatkezelő vagy megbízottja általi lefolytatása, a jelentkezés meghiúsulása esetén az Adatkezelő jelentkezői adatbankjában történő nyilvántartás, a későbbiekben a Pályázó szakmai tapasztalatainak, végzettségének megfelelő állásajánlat esetleges megküldése a Pályázó részére.
Az adatkezelési célok részletes meghatározását a XII. pont tartalmazza.
V. Kezelt adatok köre, az adatok forrása
Az Adatkezelő által kezelt személyes adatok körébe tartozik minden olyan személyes adat, amelyet az Adatkezelőnek a kiválasztási tevékenységéhez kezelnie kell, e körben a személyes adatok forrása maga az érintett Pályázó.
A kiírt állásajánlat megpályázása során (álláshirdetésben, állásinterjún stb.) a Pályázóktól a családi állapotra, lakásviszonyokra, a szülők foglalkoztatására, politikai véleményre, vallási, világnézeti meggyőződésre vonatkozó személyes adat, illetőleg a munkaviszonnyal össze nem függő más személyes adat az adatkezelés céljának hiányában nem igényelhető.
Az egészségi állapotra, krónikus betegségre, dohányzásra, kóros szenvedélyre vonatkozó adatok különleges személyes adatoknak minősülnek, így ezekre vonatkozó adatszolgáltatás, adatkezelés csak az érintett Pályázó írásbeli hozzájárulásán vagy törvényi rendelkezésen alapulhat.
A Pályázóktól csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adat közlése kérhető, amely személyhez fűződő jogát nem sérti, és a munkaviszony létesítése, teljesítése vagy megszűnése szempontjából lényeges.
A Pályázókkal szemben csak olyan alkalmassági vizsgálat alkalmazható, amelyet munkaviszonyra vonatkozó szabály ír elő, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott jog gyakorlása, kötelezettség teljesítése érdekében szükséges. A Pályázók esetében a munkaviszony létesítését megelőzően a Pályázó Adatkezelő általi kiválasztásához és (kiválasztása esetén) a munkaviszony létesítéséhez szükséges személyes adatait adhatja meg az Adatkezelő vagy megbízottja számára.
Ezen személyes adatok köre különösen: személyazonosító adatok, végzettséget, képzettséget igazoló adatok, bérigény, fénykép, munkaviszony létesítése esetén a munkaszerződés előkészítéséhez szükséges, a munkaszerződés részét képező személyes adatok, megváltozott munkaképességű Pályázók esetében a megváltozott munkaképességre vonatkozó egészségügyi különleges személyes adat(ok). Ezeken túl minden olyan személyes adat melyeket a Pályázók az álláshirdetésre történő jelentkezésük során az Adatkezelő vagy megbízottja részére benyújtott dokumentumokban (önéletrajz, motivációs levél, végzettséget igazoló dokumentumok, stb.) önként megadtak.
A kezelt adatok körének meghatározását a XII. pont tartalmazza.
VI. Az adatok megismerésére jogosultak
Az Adatkezelő által megvalósított, jelen Adatkezelési tájékoztató szerinti személyes adatkezelés során a Pályázók személyes adatait a kiválasztási eljárásban az Adatkezelő részéről részt vevő személyek teljeskörűen megismerhetik.
Az adatfeldolgozók, azaz azon természetes vagy jogi személyek, amelyek az Adatkezelő nevében kezelhetik a személyes adatokat (a továbbiakban: Adatfeldolgozók) esetében az Adatkezelő általi adattovábbítások indoka, hogy a IX. pontban ismertetett adatfeldolgozói tevékenységeiket el tudják látni.
Az adatok megismerésére jogosultakat (címzetteket) a XII. pont tartalmazza.
VII. A személyes adatok kezelésének, tárolásának időtartama
A Pályázók esetében az Adatkezelő a munkaviszony létrejötte meghiúsulásának időpontjáig, illetve a Pályázók külön hozzájárulása esetén az alábbiak szerinti időpontig kezeli a Pályázók átadott személyes adatait.
Hozzájárulás hiányában, illetve a hozzájáruló nyilatkozat visszavonása vagy a tizenkét (12) hónapos időtartam lejárta esetén a Pályázó által megadott személyes adatok teljeskörűen és haladéktalanul törlésre kerülnek.
Az adatkezelések időtartamát a XII. pont tartalmazza.
VIII. Adatbiztonság
Az Adatkezelő köteles az érintett Pályázókat tájékoztatni a személyes adataik kezeléséről.
Az Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy gondoskodik az általa kezelt személyes adatok biztonságáról. A tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek szabadságára és jogaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembe vételével megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását.
Az Adatkezelő kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat bármilyen jogalappal továbbítja vagy átadja, felhívja, hogy eleget tegyenek az adatbiztonság követelményének.
Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse. A kezelt adatokat kizárólag az Adatkezelő, alkalmazottai, valamint az igénybe vett Adatfeldolgozók ismerhetik, azokat az Adatkezelő harmadik, az adat megismerésére jogosultsággal nem rendelkező személynek nem adja át. Az Adatkezelő és az Adatfeldolgozók által meghatározott munkakörökhöz rendelten és meghatározott módon férhetnek hozzá a személyes adatokhoz az Adatkezelő és az Adatfeldolgozók munkavállalói.
Az Adatkezelő az informatikai rendszerek biztonsága érdekében az informatikai rendszereket tűzfallal védi, valamint a külső- és belső adatvesztések megelőzése érdekében víruskereső és vírusirtó programot használ. Az Adatkezelő gondoskodik továbbá arról, hogy a visszaélések megelőzése érdekében bármely formában történő bejövő és kimenő kommunikációt megfelelően ellenőrizze.
Az Adatkezelő és az Adatfeldolgozók a személyes adatokat bizalmas adatként minősíti és kezeli. Az Adatkezelő a különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében biztosítja, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok – törvényben meghatározott kivételekkel – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintett Pályázókhoz rendelhetőek.
Az Adatkezelő a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
- a személyes adatok álnevesítését és titkosítását,
- a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét (üzemeltetés- és fejlesztésbiztonság, behatolás elleni védelem és felderítés, a jogosulatlan hozzáférés megelőzése),
- fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani (az adatszivárgás megelőzése; a sérülékenység- és incidenskezelés),
- az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást (az üzletfolytonosság fenntartása, kártékony kódok elleni védelme, az adatok biztonságos tárolása, továbbítása, feldolgozása, munkavállalók biztonsági képzése).
A biztonság megfelelő szintjének meghatározásakor kifejezetten figyelembe kell venni az adatkezelésből eredő olyan kockázatokat, amelyek különösen a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéséből, elvesztéséből, megváltoztatásából, jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférésből erednek.
IX. Adatfeldolgozók
Adatfeldolgozó lehet az a természetes, vagy jogi személy, aki az Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Jelen esetben a Pályázók személyes adataival kapcsolatban adatfeldolgozóként (a továbbiakban: Adatfeldolgozó) járnak el az alábbi személyek:
Adatfeldolgozó neve, cégjegyzékszáma, székhelye |
Adatfeldolgozó által végzett tevékenység |
Adatfeldolgozó által kezelt személyes adatok |
Greenventions Kft. Cgj: 01-09-980386 Székhely: 1085 Budapest, Üllői út 6. 5. em. 31. ajtó |
|
Érintett Pályázók neve, elérhetősége (e-mail, telefon), végzettsége, születési ideje, minden a jelentkezés teljesítéséhez szükséges személyes adat, így például a pályázathoz kapcsolódó dokumentumok (pl. motivációs levél)
|
Sugta Klára EV Nyilvántartási szám: 14285673 Cím: 2890 Tata, Almási utca 26. |
|
Érintett Pályázók neve, elérhetősége (e-mail, telefon), végzettsége, születési ideje, minden a jelentkezés teljesítéséhez szükséges személyes adat, így például a pályázathoz kapcsolódó dokumentumok (pl. motivációs levél)
|
Az Adatfeldolgozók a rájuk bízott személyes adatokat az Adatkezelővel fennálló szerződésük időtartama alatt, illetve a szerződés fennállása esetén a XII. pontban vagy jogszabályban meghatározott időtartamig jogosultak kezelni.
1. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok
Az érintett Pályázó jogosult:
-
- a megfelelő és átlátható tájékoztatásra, hogy visszajelzést kapjon az Adatkezelőtől arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e;
- pontatlan személyes adatainak helyesbítését kérni;
- kezelt személyes adatainak törlését kérni, amennyiben az adatkezelés kizárólag az érintett Pályázó hozzájárulásán alapul, vagy ha az adatokra már nincs szükség abból a célból, amiért gyűjtve lettek, illetve ha az adatkezelés jogellenes;
- személyes adatai hordozhatóságának jogával élni, vagyis jogosult személyes adatait széles körben használt, géppel olvasható formában megkapni, más adatkezelőhöz továbbítani, illetve ezt kérni, feltéve, hogy az adatkezelés automatizált, és szerződésen, vagy hozzájáruláson alapul, továbbá hogy az említett jog gyakorlása más személy jogos érdekét, szabadságát nem sérti;
- személyes adatai kezelésének korlátozását kérni (például, ha a kezelt adatainak pontossága vitatott, vagy felmerült az adatkezelés jogellenessége ezen körülmények tisztázásáig);
- tiltakozni személyes adatai kezelése ellen (például, ha az adatkezelés jogalapja az adatkezelő, vagy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítése), illetve korábban adott hozzájárulását bármikor visszavonni,
- sérelmesnek vélt adatkezelés esetén felügyeleti hatósághoz, bírósághoz fordulni.
2. Az érintett Pályázó egyes jogainak tartalma
- a személyes adatokhoz való hozzáférés joga: az érintett Pályázó jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, akkor jogosult arra, hogy a hozzáférést kapjon a következő információkhoz:
- kezelt személyes adatai kategóriái;
- az adatkezelés célja;
- címzettek, akikkel közölték, vagy közölni fogják a személyes adatait;
- az adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy az időtartam meghatározásának szempontjai;
- az érintett Pályázó azon jogáról, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
- az adatok forrása, ha nem az érintettől lettek gyűjtve az adatok;
- a felügyeleti hatósághoz fordulás (panasztétel) jogáról;
- ha történik automatizált döntéshozatal, profilalkotás az adatkezelés során, akkor ennek tényéről, logikájáról, illetve az érintett Pályázóra nézve várható következményeiről;
- a fentieknek megfelelően az érintett Pályázó jogosult arra, hogy a rá vonatkozó adatot – mások személyhez fűződő jogainak sérelme nélkül – megismerje, arról egy alkalommal ingyenes másolatot kapjon.
- a személyes adatok helyesbítésének joga: az érintett Pályázó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, illetve kérheti, hogy a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
- a személyes adatok törlésének joga: az érintett Pályázó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintett Pályázóra vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha:
- a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték vagy;
- amennyiben az adatkezelés az érintett Pályázó hozzájárulásán alapul az érintett Pályázó visszavonja a hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja vagy;
- az érintett Pályázó tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték vagy;
- a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell vagy;
- a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Előfordulhatnak olyan fontos okok, érdekek, amelyek akkor is lehetővé tehetik az érintett Pályázó adatainak kezelését, ha az azok törlését kérte (ilyen lehet pl. a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása, vagy ha az jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges, illetve ha jogszabályi előírás miatt kötelező az adatok kezelése).
- az adatkezelés korlátozáshoz való jog: az érintett Pályázó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha:
- az érintett Pályázó vitatja a személyes adatok pontosságát (ez esetben a korlátozás addig tart, amíg az Adatkezelő ellenőrzi a személyes adatok pontosságát);
- az adatkezelés jogellenes, és az érintett Pályázó az adatok törlése helyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett Pályázó igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
- az érintett Pályázó tiltakozott az adatkezelés ellen (ez esetben addig tart a korlátozás, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek e az érintett jogos indokaival szemben).
A korlátozás időtartama alatt – leszámítva a fontos közérdek, illetve a személyek jogainak védelméhez fűződő eseteket – az érintett adat elkülönített tárolásán kívül azzal más adatkezelési művelet nem végezhető.
- az adathordozhatóság joga: az érintett Pályázó jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. Ez a jog akkor illeti meg az érintett Pályázót, ha az adatkezelés az ő hozzájárulásán, vagy az általa kötött szerződésen alapul, és automatizált módon történik. A jog gyakorlása nem érintheti hátrányosan mások jogait, szabadságát.
- a tiltakozás joga: amennyiben az adatkezelés jogalapja az Adatkezelő által érvényesíteni kívánt jogos érdek, vagy ha az adatkezelés az Adatkezelő által ellátott közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, az érintett Pályázó jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a kezelése ellen. Ilyen esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett Pályázó érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Az érintetti jogok gyakorlása az egyes adatkezelési jogalapoktól függően:Az érintett Pályázó jogait az egyes adatkezelési joglapoktól függően a következők szerint tudja gyakorolni
Rendelkezésre bocsátandó információk,
hozzáférés
(15. cikk, 60-63. Pream)
helyesbítés + kiegészítés
(16. cikk, 65. Pream)
törléshez/elfeledtetés
(17. cikk, 65. és 66.
Pream)
korlátozás
(18. cikk)
adat-hordozhatóság
(20. cikk, 68. Pream)
tiltakozás
(21. cikk,
69. és 70. Pream)
ha a személyes
adatokat az
érintettől gyűjtik
ha a személyes adatokat nem az
érintettől szerezték
meg
GDPR 6. cikk. (1) a) pont
/ hozzájárulás
igen
igen
igen
igen
igen
igen
igen
nem
GDPR 6. cikk. (1) b) pont
/ szerződés
igen
igen
igen
igen
nem
igen
igen
nem
GDPR 6. cikk. (1) c) pont
/ jogi
kötelezettség
igen
nem
igen
igen
nem
igen
nem
nem
GDPR 6. cikk. (1) f) pont
/ jogos érdek
igen
igen
igen
igen
igen*
igen
nem
igen
3. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési és jogorvoslati lehetőségek
Az Adatkezelő megkeresése
Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok érvényesítése érdekében, vagy amennyiben az Adatkezelő által kezelt adatokkal kapcsolatban bármilyen kérdése merül fel, illetve a kezelt adatokkal kapcsolatban felvilágosítást kér, panaszt kíván előterjeszteni vagy a X./1. pont szerinti valamely jogával kíván élni, erre lehetősége van az úgynevezett érintetti kérelem benyújtásával, elsődlegesen írásban postai úton vagy e-mailben az I. pontban meghatározott elérhetőségeken keresztül.
Amennyiben felügyeleti hatósághoz, bírósághoz fordulást tervez, kérjük előzetesen az Adatkezelőnél érdeklődjön, mivel a felmerült kérdések, orvoslást igénylő kérések tekintetében a szükséges információk az Adatkezelőnél állnak rendelkezésre.
A kérelmek harminc (30) nap alatt kerülnek kivizsgálásra, a határidő – az ügy összetettségét figyelembe véve – további hatvan (60) nappal hosszabbítható meg.
Bírósági eljárás kezdeményezése
Az érintett Pályázó az Adatkezelő, illetve – az Adatfeldolgozó tevékenységi körébe tartozó adatkezelési műveletekkel összefüggésben – az Adatfeldolgozó ellen bírósághoz fordulhat, ha megítélése szerint az Adatkezelő, illetve az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró Adatfeldolgozó a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírások megsértésével kezeli. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett Pályázó választása szerint – az érintett Pályázó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindítható.
Hatósági eljárás kezdeményezése
Az érintett Pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., web: http://naih.hu; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu) jogainak érvényesítése érdekében vizsgálatot, illetve hatósági eljárás lefolytatását kezdeményezheti arra hivatkozással, hogy a személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye áll fen, így különösen:
- ha véleménye szerint az Adatkezelő a X./1. pontban meghatározott érintetti jogok érvényesítését korlátozza vagy ezen jogainak érvényesítésére irányuló kérelmét elutasítja (vizsgálat kezdeményezése), valamint
- ha megítélése szerint személyes adatainak kezelése során az Adatkezelő, illetve az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró Adatfeldolgozó megsérti a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírásokat (hatósági eljárás lefolytatásának kérelmezése).
XI. Egyebek
- A jelen Adatkezelési tájékoztatóban részletezett személyes adatkezelés során a személyes adatok továbbítása harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére nem történik.
- A jelen Adatkezelési tájékoztató elérhető a Harvey’s Zrt. honlapján (https://www.harveys.hu).
- Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a jelen Adatkezelési tájékoztatót egyoldalúan, a jövőre nézve módosítsa. Adatkezelő az érintett Pályázókat a honlapján keresztül tájékoztatja a módosításokról.
XII. Az adatkezelések részletes leírása
Adatkezelés célja |
Kezelt adatok köre és kategóriái |
Adatkezelés időtartama |
Adatkezelés jogalapja |
Adatok forrása |
Az adatok megismerésére jogosultak, címzettek (ha vannak) |
Közlés célja
(ha van címzett) |
|
|
A munkaviszony létesítéséről szóló döntés meghozatala, további adatkezeléshez történő hozzájárulás esetén maximum tizenkét (12) hónap.
Hozzájárulás visszavonása esetén ennek időpontja. |
|
Munkáltató részére közvetlenül az érintett Pályázó
|
|
|
Utánpótlás menedzsment, karrierportál használatával |
|
A pályázat benyújtását, illetve a munkaviszonyról szóló döntést követő tizenkét (12) hónap. |
Hozzájárulás (A megváltozott munkaképességű Pályázók esetén a GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja szerint is.) |
Pályázó, leendő munkavállaló |
|
|
Utánpótlás és karrier menedzsment |
|
Hozzájárulás visszavonása, ennek hiányában a pályázat benyújtása, illetve a munkaviszonyról, egyéb jogviszonyról szóló döntést követő tizenkét (12) hónap. |
Hozzájárulás |
Pályázó, leendő munkavállaló |
|
|
(Nem minden esetben történik ilyen teszt készítése, az Adatkezelő csak bizonyos toborzási céljai esetén kezdeményezi.)
|
|
A Pályázó nyilatkozata alapján a pályázat kezelése idejéig, de maximum egy (1) évig. |
Érintett Pályázó hozzájárulása |
Közvetlenül az Érintett Pályázó |
|
|